Továbbra is esik az eső. Ilyenkor minden másképp működik.
Gyerekkori emlék. Utazom a 282-en, amire a Doamna Ghica megállóban szálltam fel. Lehet 182-es volt.
A cigányné újszülött gyerekét eteti. Ő maga megrágja az amúgy keményebb perecet, majd megpuhítva saját nyálával, adja a gyerek szájába. Az boldogan majszol. Jaj, mennyire higéniamentes, mennyire neveletlen magatartás, gondoltam én, akkor, valamikor a 8O-as, 9O-es években.
Jelen. Saját nyálammal puhítom mellbimbómat, hogy az a gyerekem számára könnyen kezelhető legyen és nekem ne okozzon túlzott fájdalmat. Ma már teljesen másképp vélekedem az akkor látottakról. Milyen áldott jó anya, ahelyett, hogy megegye a perecet egymagában, majd valami mással etesse gyermekét...garantáltan volt bőven anyateje...inkább így is etette kicsijét. Bocsánatot kérnék tőle, hogy túlzott "tisztasággal" ítélkeztem.
