luni, 26 octombrie 2009

Isteni csoda?

Jézus csodái közé tartozik a víznek borrá való átváltoztatása. Naponta több liter vizet/ teát fogyasztok el,azért, hogy gyerekemnek örömet szerezzek. Valahol, minden egyes nap, ugyanarra a csodára várok. Amikor kicsim szopizni kezd, mindig várom, hogy kis fehér cseppecskék jelenjenek meg a szája szélén, ami annak a jele, hogy van tejecske. Az afrikai alultáplált édesanyák nem fogyasztanak tejserkentő teát, nem szednek semmiféle növénykivonatú gyógyszert és mégis szoptatnak. Vajon tulajdonképpen ami hiányik belőlünk, egyesekből,nem-e a nem látható/tapintható hit. Hogy ez létezik, ez valós, csak engedni kell,hogy történjen.
Gyakori kérdés anyák közt az, hogy meddig lesz még tejem? Ezzel kapcsolatosan eszembe jut a halszaporítás. Mindenki jóllakott, pedig csak öt hal volt. Nem kellett aggodalmaskodni, mindenki számára került.
Ez az elmélet. Ez mindenki jól tudja. De miért olyan nehéz hinni? Ez is olyan mint a feltámadás. Talán én is valahol Tamás vagyok. Nem hiszem, amíg a mérleg nem bizonyít.
Add Uram, hogy higyjek és ne kételkedjek!

luni, 19 octombrie 2009

282

Továbbra is esik az eső. Ilyenkor minden másképp működik.
Gyerekkori emlék. Utazom a 282-en, amire a Doamna Ghica megállóban szálltam fel. Lehet 182-es volt.
A cigányné újszülött gyerekét eteti. Ő maga megrágja az amúgy keményebb perecet, majd megpuhítva saját nyálával, adja a gyerek szájába. Az boldogan majszol. Jaj, mennyire higéniamentes, mennyire neveletlen magatartás, gondoltam én, akkor, valamikor a 8O-as, 9O-es években.
Jelen. Saját nyálammal puhítom mellbimbómat, hogy az a gyerekem számára könnyen kezelhető legyen és nekem ne okozzon túlzott fájdalmat. Ma már teljesen másképp vélekedem az akkor látottakról. Milyen áldott jó anya, ahelyett, hogy megegye a perecet egymagában, majd valami mással etesse gyermekét...garantáltan volt bőven anyateje...inkább így is etette kicsijét. Bocsánatot kérnék tőle, hogy túlzott "tisztasággal" ítélkeztem.

Miért blogolunk?

Édesapámmal a hetekben erről elmélkedtünk. Megpróbáltam hirtelen válaszokat fabrikálni. A hirtelen válasz viszont sosem olyan kimerítő mint a megfontolt gondolatok.
Ezek az általam felállítható válaszok....egy része. Merthogy soha sem lehet teljes mértékben, minden lehetőséget kimerítő válaszunk.
Az elmélkedést a nyugati és a mi társadalmunk közötti különbséggel kezdeném. A kommunizmus egyik pozitívuma (hiába, a gyermekkor bármilyen diktatúra legyen is, az ember legszebb emlékeit alkotja...lásd, most már szép emlék a hosszas órákig való sorbanállás, iskolánk szétverése, aminek az volt a következménye, hogy a Kálvineumba jártunk "iskolába")az, hogy barátkoztunk. Legnagyobb bűntetés az volt ha nem mehettünk le, ki, játszatni..manapság a számítógép, tévé tilalom a nehezen elviselhető. Isten őrizz, hogy akkor a gyerek arra legyen kényszerülve, hogy kimenjen játszani. Barátokat szerezni, kommunikálni, énekelni, együtt játszani. Az együtt fogalom már rég elavult. Az együttlét sokak számára márcsak szexuális konnotációval bír ha két emberről van szó. Tulajdonképpen barátokat keresünk, keressük azokat, akik meghallgatnak, olvassák sorainkat, kicsit betekintenek a lelkünkbe, világunkba. Gyermekem nyugodt alvása közben, azon gondolkoztam, hogy nem-e hiúság is rejlik a bloggolás mögött? Miért gondoljuk azt, hogy amit mondani, írni akarunk, az föltétlenül annyira érdekes, hogy azt megörökítsük. Lehet, hogy más sokkal jobban igényelné, használná ezt a kis helyet a virtuális nagyfüzetben. Emlékszem annak idején, amikor mindenféle olimpiászra jártam, mindig úgy éreztem, hogy valami nagyon eredetit írtam. Aztán, amikor nem hallottam nevemet a díjazottak között a letörtség vett erőt rajtam...mégis valaki(k) eredetibbek voltak.
A nyugati társadalom nem tudom milyen mértékben igényli a bloggolást. Ha nem is bloggolnak, chattelnek,írnak valahol..így van az, hogy majdnem minden gyerekgyilkos valahol megörökíti azt a borzasztó dolgot, amit nemsokára elkövet. És utána mindig ezen csodálkoznak, hogy nem látták jelét. Lehet, hogy ott a baj fordítva ered. Nem az a gond, hogy a gyerek a számítógéppel barátkozik, hanem az, hogy oda menekül mert más nincs. Elfelejtünk őszintén beszélni társainkkal mert mennyivel könnyebb egy képernyő előtt üldögélni. Szavainkért nem kell pillanatok alatt helyt állnunk.
Folytatás következik. Esik az eső.

duminică, 18 octombrie 2009

Köldökzsinór

Kötél. Ez ad életet nekünk. Foggantatáskor kapjuk, nem tudatosan használjuk. Rajta keresztül táplálkozunk. Születéskor megválunk tőle. Helyét alaposan tisztítják nekünk, napokig, majd kenegetik, nehogy befertőzzön. Mivel? A világgal? A világ szennyével?
Kis lyuk marad. Egyeseknek kráterszerű, másoknak dombszerű. Nem mutogatjuk a világnak, de tudjuk, hogy mindenkinek van.
Néha ne felejts el megemlékezni arról, hogy milyen kis helyre volt szükséged, hogy mindened meglegyen.
Elégedj meg annyival, amennyi adatott neked.